Még több cikk ›››

Megjelent az alábbi helyen:

Szvatkó A. (2009): Az epilepsziáról. Ferencváros, 2009. február

dr. Szvatkó Anna, pszichológus, gyógypedagógus

Az epilepsziáról bizakodva – február 14-én, az epilepszia világnapján

Szent Valentin az epilepsziások védőszentje is

Kevesen tudják, hogy a gyermekkori epilepszia meglehetősen gyakori betegség, a statisztikák szerint kétszer gyakoribb, mint felnőttkorban, sajnos minden századik gyermeket érinthet.

Ezt a gyakoriságot hallva a legtöbb felnőtt megborzong, sajnálkozik és igyekszik az innen-onnan ismert látványos és szorongáskeltő rohamokra nem gondolni. Sokakban él az a tévhit, hogy az epilepszia egyfajta elmebetegség, amely az eszméletvesztés alatt bizarr mozgásokkal, rángásokkal, nyálcsorgással, bepisiléssel jár. A közösség előtt megszégyenülő beteg és családja megbélyegzettnek, fogyatékosnak érzi magát és bezárkózva, a betegséget stigmaként viselve elszigetelten él. Ettől az izoláltságtól való félelem szintén bénítja az epilepsziával való reális szembenézést, mérlegelést. Nem javítja a helyzetet az sem, hogy sok kiemelkedő személyiség is ebben a betegségben szenvedett, olyanok, mint Julius Caesar, Nagy Péter cár, Napóleon, Dosztojevszkij, és Lord Byron, a költő.

Valóban, a kezeletlen beteg nagyrohama a tájékozatlan környezetben különös ijedelmet, megütközést válthat ki. Azonban tudni kell, hogy az epilepszia megjelenési formái sokrétűek, nem mindig ilyen látványosak, néha alkalmi rosszullétekben, naponta többször néhány másodpercig tartó „filmszakadásban”, esetleg éjszakai kóborlásban, máskor tiszta tudat melletti grimaszokban, és gyakran viselkedés- és tanulászavarokban nyilvánulnak meg.

A betegségre a rohamok megjelenése a legjellemzőbb, melyek alatt a sok furcsa tünetet a mögöttes agyi működészavar váltja ki. A tünetek attól függenek, hogy a rohamot kiváltó agyi izgalom mely területeket érint.

A kiváltó okok szintén sokfélék lehetnek: örökletesség, fejlődési rendellenesség, fertőző betegségek után állapot, átmeneti oxigénhiány, magas láz, daganat, bizonyos sérülések, és egyes esetekben ezek együttes jelenléte is. Vannak olyan aktuális körülmények, amelyek az arra érzékeny egyéneknél epilepsziás mechanizmust tudnak kiváltani. Ilyenek az alvásmegvonás, túlpörgés, az alkohol, szerhasználat, a villogó diszkófény, a vibráló képernyő látványa – és meglepő módon, nem minden esetben lesz az epilepsziásnak tűnő rosszullétből epilepsziás működés.

Ha a beteg gyermekkorú, különös figyelmet igényel a környezetétől, amely a közhiedelemmel ellenben nem a túlóvást, a szórakozásoktól való eltiltást jelent, hanem a kezelési szabályok betartása melletti teljesen átlagos, egészséges, sportos életvitelt. A rohamoktól eltekintve a gyerek egészséges! Semmiképpen nem szabad az epilepsziás gyerekeket közösségeikből kiszakítani, nyaralásokból, kirándulásokból, táborozásokból kihagyni! Mindenhova mehetnek, ahova kortársaik, de a környezetben egy megbízható felnőttnek tudnia kell betegségük tényéről és a gyógyszerszedés rutinjáról. Ne feledjük: a betegek 70-80 százaléka tünetmentessé tehető, és a gyermekkori epilepsziák jelentős része 4-5 év után elmúlhat, legalábbis a gyógyszer elhagyhatóvá válik.

A környezet viselkedését illetően a másik szempont talán még fontosabb a gyerekek fejlődése miatt. A hozzátartozók, ismerősök, barátok reagálása a rohamokra kulcsfontosságú, hiszen a gyerekeknek nincs saját élményük erről az állapotukról, ezt csak a környezetük tapasztalhatja meg. Ha a környezetben élők arcáról viszolygást, megütközést, félelmet olvas le a gyerek, ha csak mély sóhajtásokkal felelnek saját állapotára vonatkozó kérdéseire, abból súlyos énfejlődési elakadás következhet. A körülötte élők negatív viszonyulását a gyerek átveszi, és ő is ilyen módon gondolkodik és érez saját magáról, és ez igen veszélyes, hiszen a betegség valószínű rövid idő múlva elmúlik, a megzavart lelki fejlődés azonban marad.

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy tájékozott környezet illeti meg az epilepsziával élő gyereket részben azért, mert minél korábban felismerik problémáját, annál jobbak a kezelés esélyei, másrészt azért, hogy felismert és gyógyszerelt betegsége mellett az egészséges fejlődéshez való joga ne sérüljön. Nem szent és nem áldozat, mint a betegség másik régi elnevezése, a „sacer” jelentése sugallja, hanem átmenetileg egy jól kezelhető működészavarral együtt élni kényszerülő, fejlődőben lévő gyerek.