Iskolakezdés

Tanácstalan szülõk, szorongó gyerekek

• Szigeti Hajni
• 2006. 09. 06.

Az elsõsök elsõ hónapjainak nehézségeirõl, a szülõkben felmerülõ aggodalmakról nem lehet eleget beszélni, írni, megoldásokat keresni – szakértõnk válaszol a leggyakoribb kérdésekre.

– Jó-e a tanító nénink? – bizonytalanodnak el gyakran az „elsős” családok.

 

– Még amikor iskolaválasztás előtt állnak a szülők – kezdi dr. Szvatkó Anna, a Ferencvárosi Nevelési Tanácsadó vezetője –, akkor szoktam javasolni, hogy „érzelmi felkészülésként” nézzék meg Palásthy György „Hahó, Öcsi!” és „Hahó, a tenger!”, illetve Kardos Ferenc és Rózsa János „Gyerekbetegségek” című filmjét. Ezek alapján ráérezhetnek arra, mi kell a gyereknek az iskolában, fülük és szemük lesz rá, hogy milyen a jó tanítási módszer. Hiszen kétségtelenül rendkívül nehéz választaniuk az önmagukat jobbnál jobb színben feltüntető intézmények közül. Olyan iskolát, tanító nénit kell keresni, akiben megbíznak – ugyanis az iskola valahol a család „folytatása”. Épp ezért kell személyesen ellátogatni a nyílt napokra, és nem feltétlenül azt a pedagógust választani, aki a szomszédasszonyuknak kedves. Egy halk szavú anyukának valószínűleg egy visszafogott, csendes, békés tanító néni lesz a szimpatikus, és a gyerekének is, hiszen ezt szokta meg otthon. És hogy a szimpátián túl milyen a jó tanító? Olyan, aki egy felfedezni való, kincsekkel teli világba vezeti be az alsósokat. Aki nem fosztja meg őket az ismeretszerzés örömétől, sőt, folyamatosan ébren tartja a kíváncsiságukat. Akinek olyan a személyisége, hogy abba lehet „kapaszkodni” – otthont adó, anyapótló. Minta a gyereknek. Ha hazaérve a kislányunk egyszer csak szépen sorba rendezi a babáit, macijait, és elkezd nekik órát tartani, vagy a születésnapjára olyan tollat kér, mint amilyen a Gabi néninek van, akkor megnyugodhatunk, a tanító nénivel minden rendben, mert a gyerek tud vele azonosulni. Ugyanígy, ha este valamiért „leszúrja” az anyukáját, mondván, emiatt a Gabi néni megharagudna – hiszen ez is azt jelenti, elfogadja a tanítót, bízik benne. A gyerekek ilyenkor kicsit megversenyeztetik a tanító nénit és az anyukájukat, sőt, tesztelik a családi szokások, értékek érvényességét, de sebaj, a gyerek érdekében ezen a mamák könnyen túlléphetnek.

„Lánnyá szeretnék változni”

– A magas osztálylétszám okozhat-e gondot, hátráltathatja-e az iskolai fejlődést?

– Alapvetően a sok gyerekkel való együttlét nem – mondja a szakértő –, hiszen azt már az óvodában megszokhatták. Az én időmben ötvenen voltunk egy osztályban, mégsem volt semmi bajunk, mivel öt óránál többet nem töltöttünk az iskolában. Ma van olyan gyerek, aki tíz órát tölt a suliban naponta!
Az, hogy ott van-e vele az osztályban néhány ovis társ vagy szomszéd, hamar elveszti jelentőségét, mert a gyereknek az egész közösségben kell megtalálnia a helyét. A fiúk mindig kicsit lassabban találnak magukra, általában ők a „fekete bárányok” egy osztályban – nem véletlenül hallottam azt egy elsőstől, hogy ő inkább lány szeretne lenni, mert a fiúk a tanító néni szerint rosszak, csak a lányok kapnak jó pontot, pedig ő úgy igyekszik, de valószínűleg nincs más megoldás, mint hogy lánnyá változik. Az ő szavaiból is kitűnik, hogy a fiúk egy részénél sem a szándékkal van a gond, ők az idegrendszerük, az érettségi tempójuk miatt nyüzsgőbbek, emiatt türelmesebbnek kell velük lenni. Ha viszont egy gyerek otthon is rendszer szerint élt, könnyebben el tudja majd fogadni az iskola rendjét is.
Egy közösség egyébként mindig olyan, mint a tanító, aki formálja – ez iskolaváltásnál is fontos tényező lehet. Ha a pedagógus befogadó légkört teremtett, akkor az osztály jól fogja fogadni a másodikban vagy harmadikban csatlakozó társukat. Az új gyerek úgy két hétig érdekes, addig „sztárolják” a többiek, utána, ha nem építi ki a státuszát, inkább egy ellenálló folyamat indul meg vele szemben, hiszen átrendezi a barátsági és a dominanciaviszonyokat, a leosztott szerepeket. A pedagógusnak mindezt tudnia kell kezelni és segíteni – a legjobb, ha pusztán a lényével, példájával…

– A költözés miatti iskolaváltást hogy könnyítheti meg a szülő?

– Ha felkészíti a gyereket rá, és minél többet beszélget vele erről. Ügyeljenek arra, hogy ne szakadjon meg a kapcsolat a régi barátokkal, hogy ne végleges elszakadásként, gyászeseményként élje meg a kicsi a váltást. Láttam már olyat, ahol az új iskola pont ezért megengedte, hogy a gyerek részt vegyen a régi osztálya kirándulásain is!

Menjen vagy maradjon – az oviban?

– „Mi azt szerettük volna, ha a fiunk már idén elkezdi az iskolát, de az óvodában azt javasolták, várjunk még egy évet. Emiatt kicsit szégyenben maradtunk a családban…” – írta egy olvasónk.

 – Két szélsőség figyelhető meg a „Mikor menjen iskolába a gyerek?” kérdéskörrel kapcsolatban – válaszol dr. Szvatkó Anna. – Az egyik típusnál a család becsülete múlik azon, hogy a gyerek az unokatestvérével vagy a szomszéd fiával együtt kezdje a sulit, nehogy úgy tűnjön, ő kevésbé okos, vagy őt nem tudták hat év alatt iskolaképessé tenni. A másik esetben viszont a szülők tűzzel-vassal azért küzdenek, hogy az abszolút iskolaérett gyerekük még egy évet hadd maradhasson az oviban, mert olyan rémesek az iskolák, minél később kerül oda, annál jobb. Ezek között a szülők között aztán vannak olyanok, akik később jól meg is terhelik a csemetéjüket, hiszen nem az átlagiskolától féltik őket, hanem attól a hiper-szuper sulitól, melyet ők már kinéztek neki, és ahol tényleg nehéz talpon maradni. Szerintem az a jó cél, ha olyan iskolát keresnek, amelyikre a gyerek megérett, amelyik az ő igényeinek, tempójának megfelelő, és az alapokat nyugodtan, türelmesen, sok gyakorlással megtanítja. Alsóban nem az a lényeg, hogy a gyerek nyelvet vagy számítógép-ismeretet tanuljon!
A legjobb felkészítés pedig, ha rengeteget beszélgetünk, olvasunk neki. Az óvodás gyerekek énközpontú-mágikus világából átesni az iskola egyjelentésű, teljesítményelvű világába nagy trauma, de az a gyerek tudja jól befogadni az újat, amelyik a „történetek országát” legalább hétmérföldes csizmával bejárta, alkotó fantáziájának lehetőségeit maximálisan átélte. A nagyi meséi – akár a saját gyerekkoráról –, a történetmondás, a beszélgetések intellektuálisan, emocionálisan és érzékszervileg is „treníroznak” az iskolára – hiszen a gyerek megtanul például figyelni a csak auditív csatornákon érkező információkra. Zajban élünk, legtöbbször képpel együtt érzékeljük a hangot, felgyorsult a beszédünk, ha valakinek a beszédértéssel csak egy pici problémája is van, hatalmas hátrányba kerülhet az iskolában.